Angyal

A búcsúpercek könnyeimet isszák
Keserűen kristálytiszták
Ő az utolsó, kivel boldog lehetek

Nem mehet még el
Ennél több emlék kell
Szívem egy bezárt vár
Senki nem jut be már

Azt álmodom, hogy létezel
Azt álmodom, fogod a két kezem
Kérlek vigyél magaddal
Egyetlen Angyal

Ahogy megtalálom benne
Mindazt mit kerestem
Végleg elmúlik a szivárvány-ország

Mert ő is csak egy
A sok lélek közül
Mégis mindennél több
Mert mindenkinél több…

Azt álmodom, hogy létezel
Azt álmodom, fogod a két kezem
Kérlek vigyél magaddal
Egyetlen Angyal

Bölcsek útján

Mondd! Te mitől lennél a legboldogabb a világon?
Csak kívánnod kellene
És teljesülne egy álom
Ha mennyországban ébrednél
Ha állna az idő a szobádban
Hinnél-e vajon a csodákban?

Bölcsek útján járva
Jól magadba zárva
Minden cseppjét a méznek
Örülj az andalító kéznek
Bölcsek útján járva
Gyere, térj vissza a mába
Élj még valóságban
Hogy higgy egy más világban
Ahogy a szívembe zárlak
Én egy angyalnak látlak

Mondd! Ha tudnád, hol van a boldogság a világon
Elvinnél-e magaddal ugye mindenáron?
Végre béke lenne bennünk
Felhő lenne puha párnám
Én vágyakozva várnám

Csillagtenger

Sokkal tartozom kedvesem
Mert erőt adtál s így jó nekem
Mély megnyugvás
Mit magamban látok

Az égig emeltél kezeddel
Hogy lássak én is a szemeddel
Hogy hová tűntek a jó barátok

Zálogba adtam testem
Boldogabb lelket kerestem…

Képzeletben végigúsztam a végtelen csillagtengereken
De mindkevesebb lélek-gyönyört adott testem nekem

A szabadság drága kincs, gyötrő vágy
Remény sincs nélküled csak üres ágy
A bűnös függés volt
A kegyetlen átok

Felébredtem mély álmomból
Felráztál engem most századszor
Körülöttem mind a jó barátok

Már visszakaptam a testem
Őrangyalként lebegsz felettem

Képzeletben végigúszom a végtelen csillagtengereken
És a valótlantól távol tisztán csillog szemem

Én

Kéz kezeidben
Vér ereidben
Nem kértem, hogy harcolj értem
Hogy én legyek csak
Én és senki...

...más így az érzés
Új még a kérdés
Ha elüldözlek elkergetlek
Kell-e mégis
Jobban mindennél?

Számon kérheted holnaptól minden bűnömet
Mert el kell menj, nem féltelek
Csak a végzeted lennék
Fájhat a gondolat, így többé biztos nem marad
Mert el kell menj, nem féltelek
Csak a végzeted lennék
Én

Tűz szemeidben
Ég lángol bennem
Égjen el most minden tőled
Én vagyok csak
Én és senki...

...más álmod nincsen?
Ne légy körülöttem
Inkább halvány messzi fény végre
Ne akard azt, hogy
Én legyek minden

Fekete fehér

Ha lenne: néha
Ha lenne: talán
Nem lenne mindig
Harcunk reggelig

Ha lenne: máskor
Ha lenne: másképp
Nem kéne ennyit
Küzdeni egymásért

Nem érdekel, ne lásd, hogy volt már elégszer
Csak érdekel, vajon miért nincs kivétel?

Ide a szemembe nézz!

Miért csak fekete és fehér minden szó, amit hallok tőled?
Miért kell megadnom magam minden nap, mikor futok előled?

Miért csak fekete és fehér minden szín, amit látok benned?
Miért nem érzed néha, hogy más is kell, mint a fekete és fehér?

Váratsz engem
Mégsem várok
Lehajtott fejjel
Magamba olvadok

Ha nem látsz jót is
Minden rosszban
Higgy már végre
Másik gonoszban

Ha érdekel : szívem már a gyémántnál keményebb
Nem érdekel, de ez a perc még az enyém lehet

Hiszed vagy sem

Végül így
Megkésve mondom el
Ez a pár sor neked szól

Tűnhet úgy
Túl könnyedén tartalak
Elzárva magamtól

Válasz nélkül
Indokok nélkül
Csalódott leszel, de itt van mégis
Egy gondolat

Múló szép emlék
Kezemben tartom még
Hiszed vagy sem
Nem adnám semmiért

Múló szép emlék
Becsben tartom még
Hiszed vagy sem
Bár eltelt annyi év

Végül így
Csak ennyit mondok el
Nincsenek jó szavak

Hogy mennyit ér
A múlt a távolból
Döntsd el önmagad

Válasz nélkül
Indokok nélkül
Csalódott leszel, de itt van mégis
Egy gondolat

Hiszed vagy sem, de ezt mind el akartam mondani
Hiszed vagy sem, de néha el akartam rontani
Hiszed vagy sem, de lehet gyűlölve szeretni

Képzeld el!

Hunyd le most a szemed, de engem még úgy is láss
Egyedül mi vagyunk, nincs senki más

Nem tudod mi még az összetartozás
Amikor úgy tűnik nem kell semmi más

Képzeld el, képzeld el, hogy nincsen valóság
Képzeld el, képzeld el
Képzeld el, képzeld el, hogy nincsen külvilág
Képzeld el, képzeld el

Gondold azt, hogy nincsen menekvés
Ketten maradni édes büntetés

Saját világban minden látomás
Saját szabályként saját alkotás

Képzeld el, képzeld el, hogy nincsen valóság
Képzeld el, képzeld el
Képzeld el, képzeld el, hogy nincsen külvilág
Képzeld el, képzeld el

Lassan elhiszem

Hiába más az utad
Hiába millió hang
Csak a tiéd hallom
Az én nyelvemen beszélsz
Talán nem is létezem
Nélküled

Ha egy álmos reggelen
Ott leszel mellettem
Akkor majd véget ér
Mindkettőnk útja már
Talán végleg itt
A helyed

Becsukom szemem
És már lassan elhiszem
Hogy így lesz valamikor
Becsukom szemem
Így majdnem valóság
Így lesz valamikor
Érzem, valaki átkarol
Gyengéden fölém hajol
Becsukom szemem
És már lassan elhiszem
Hogy így lesz valamikor

Egy rövid percre tán
Belül a világ megáll
Ha a hangod hallom
Most csak nekem beszélsz
Úgy elmerülnék
Szemeidben

Nem keresek tovább
Valami magától
Magára talált
Nincs múltból élő szellem
Csak egy tiszta érzés
Bennem

Mozaik

Álmodtam neked
Sok kis élettelen csillogó
Mozaikdarabkát
Összerakva a képet
Elvezetnek hozzám

Álmodtál nekem
Sok kis mozdulatlan felhőt
A bársonyos kék égre
Egy soha-többé pillanat
Mi velünk marad végre

Vár még ránk száz és száz apró mozdulat
Vár még ránk száz és száz külön gondolat
Ez volt minden
Amit valaha tőled kértem

Ha elvesztenél, tudnod kell
Én megkereslek téged
Hogy újra rám találj
Hogy ne félj, hogy félek
És végleg mellém állj

Elhagyom lassan
Sötét árnyékomat végleg
Közeleg a hajnal fénye
Ahogy hozzád tartok
Úttalan utakon végre

Vár még ránk száz és száz apró mozdulat
Vár még ránk száz és száz külön gondolat
Ez volt minden
Amit valaha tőled kértem

Tükör

Ülj le, velem szembe
Magadban olyat látsz-e
Mit az ember szégyell
Ha a tükörbe nézel?

Látod valós tested
Arcod mosolyát fested
A valódi képre
Ha nem sikerült elég szépre

Kérlek, jól figyelj
Kell minden apró jel

Nézz a tükörbe
A múltból most
A jövőbe
Nézz a szemembe
Olvass most belőle..
..A tükröd vagyok

Ne a tükröt törd szét
Ha bánt az önarckép
Ha dühöt és bánatot érzel
Ha a tükörbe nézel

Tudni talán nem kell
Mitől jó egy ember
Álarcok nélkül
A világ tőled is szépül

Újra meg újra

Jó lenne máskor
Másik asztalhoz ülni
Vagy hagyni a forró teát jobban kihűlni
Akár kikapcsolni minden zajt
Vagy csendben
Megőszülni

Jó lenne máskor
Máshogy mondani mindent
Talán még várni is arra, ami már rég nincsen
A könnyeket mosolyra cserélni
Csak másnap
Indulni innen

Kicsit mindig másképp
De újra meg újra
Örök körforgásban
Újra meg újra
Ugyanaz, de másként
Újra meg újra
Hinni valami másban
Újra meg újra

Jó lenne máskor
Elfogadni már végleg
Hogy az, ami történt velünk, az történt meg tényleg
De újraélni kicsit máshogy
Hol álmodva
Hol ébren

Úton

Messze még és ismeretlen
A hely, ahonnan hívtál engem
Várnod kell, én indulnék

Kezemben a fényképeddel
Ez a gyűrött mosoly vár ma éjjel
Tűrhetetlen szenvedély

Végtelenbe futnak a fények
Elmosódó halvány színek
Mégis látlak már

Téged látlak mindenkiben
Nem találtalak senkiben
Másból ennyi már elég

Még közelebb minden perccel
Még gondolatban se engedj el
Ébren tart az út feléd

Végtelenbe futnak a fények
Elmosódó halvány színek
Mégis látlak már